TANOSZ


Hírek

Így fehérítik ki Sztálin terrorját a tankönyvek

Vlagyimir Putyin – aki a Nemzetközi Büntetőbíróság elfogatóparancsa alapján 2023 márciusa óta háborús bűnök elkövetésének vádja miatt körözött személy, és épp az elnökválasztásra készül – utasítására az új orosz középiskolai tankönyvek tavaly augusztustól már a sztálinista bűnök kifehérítését és a Szovjetunió örökségének rehabilitációját kísérlik meg. Míg korábban az iskolák és a tanárok különféle oktatási anyagok közül választhattak, ezek az újonnan készített tankönyvek kötelezőek lettek a 10. és 11. osztályosok számára Oroszországban és Ukrajna megszállt területein.

Az új tankönyvekből többek közt megtudhatják a diákok, hogy a Nyugat az oroszországi helyzet "destabilizálását” szeretné elérni, próbálják „belerángatni különféle” konfliktusokba, a végső cél pedig Oroszország elpusztítása. Ukrajna egy nyugati kreatúra, amelyet Oroszország ellenében hoztak létre, sőt, annak kék-sárga zászlaját is az osztrákok találták ki, akik meg akarták győzni az ukránokat arról, hogy különböznek az oroszoktól. Ukrajna 2022. február 24-i lerohanásának egyik fő okaként azt jelölték meg, hogy a kijevi vezetés szeretett volna csatlakozni a NATO-hoz, "ami minden bizonnyal a világ végét jelentette volna".

https://privatbankar.hu/cikkek/makro/putyin-sztalin-hamisitas-tortenelem-tankonyv-iskolasok-terror-haboru.html?utm_source=rss&utm_medium=referral

Utólag változtatott a szabályokon az Orbán-kormány, több mint 16 ezer pedagógus inkább nemet mondott a minősítésre

Az előre jelzett 22 ezer fő közül  mindössze 5,4 ezren vesznek részt az 2024-es eljárásban. Ráadásul a visszamenőleges szabályozás törvényességi aggályokat is felvet.

https://nepszava.hu/3223342_oktatas-magyarorszag-pedagogusok-minosites-elutasitas

 

Szélsőséges eseteket produkálhat a pedagógusoknál a béremelés

https://magyarnarancs.hu/belpol/szelsoseges-eseteket-produkalhat-a-pedagogusoknal-a-beremeles-265099

„Tragikomikus helyzet állt elő nálunk. A megfélemlített és rövid pórázon tartott intézményvezető nem mert kérdezni a tankerület megjelent vezetőjétől, ő pedig az általános tájékoztató után feltett konkrét kérdéseink egyikére sem tudott válaszolni. Lehangoltan jöttünk el” – mondta a Narancs.hu-nak egy alföldi megyeszékhely középiskolájában reáltárgyakat oktató, neve mellőzését kérő tanár.

Kongatják a vészharangot: a magyar gazdaság is belereccsenhet a pocsék PISA-eredményekbe?

https://www.penzcentrum.hu/oktatas/20240119/kongatjak-a-veszharangot-a-magyar-gazdasag-is-belereccsenhet-a-pocsek-pisa-eredmenyekbe-1146031?utm_source=hirkereso_es_kapu&utm_medium=penzcentrum_linkek&utm_campaign=hiraggregator

Nagyobb szabadság, több kreativitás

Érdekes kérdés, hogy a magyar diákok visszafogott teszteredményei minek köszönhetők, hogy azok valóban a hazai oktatási rendszer lenyomatát képezik-e. Ezzel kapcsolatos kérdéseinkkel megkerestük Nagy Erzsébet pedagógust, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) országos választmányi tagját, aki elmondta:

A tananyag összetételén és mennyiségén sok múlik, tehát, hogy a tanároknak van-e lehetőségük lassabb tempóban haladni. Emellett fontos lenne a pedagógusok alacsonyabb munkaterhelése, a fluktuáció megszűntetése, a pedagóguspályát választók létszámának növelése. Nem mindegy ugyanis, hogy van-e mód arra, hogy több kreatívitást és együttműködést igénylő, netán egyénreszabott tanulásszervezés történjen a tanórákon

– mondta, majd hozzátette: a tömegoktatásban, ahol állandóan változik a pedagógus személye, ahol a pedagógusnak folyamatosan be kell ugrani általa nem ismert tanulóközösségekbe órákat tartani, ez nyilvánvalóan nem megy. A folyamatos tananyagátadás helyett problémamegoldásra, önálló tanulói munkára és együttműködésre lenne szükség.

A szakember hangsúlyozta továbbá a pedagógusok fizetésével, a karrierképükkel kapcsolatos problémákat. Emellett kiemelte a szabad tankönyvválasztás és autonómia előnyeit, hogy a helyi tantervek kialakításakor ezek lehetősége ne csak néhány százalék legyen. „Azaz vissza kell adni a nevelőtestületek, szülők és diákok jogait, illetve megszüntetni a központosított rendszert, a >>parancsuralmi<< irányítást. Az eredmények javulásához ezek lennének az első lépések” – fejtette ki.

Mégsem biztos, hogy lesz beleszólásuk az iskolaigazgatóknak abba, hogy a tanárok milyen arányban részesülhetnek az ígért fizetésemelésből

https://nepszava.hu/3221789_tanarok-pedagogusok-igazgatok-beremeles-oktatas-magyarorszag

HU-gyagyúak

https://nepszava.hu/3221722_hu-gyagyuak

Ezeket a laptopokat osztják szét az iskolákban

Strapabíró, de gyengébb teljesítményű notebookokat kapnak az iskolások.

https://24.hu/belfold/2024/01/11/klebelsberg-kozpont-kozbeszerzes-iskolai-notebook-projekt-digitalis-oktatas/

De mégis minek örüljenek az anyák anyák napján?
https://telex.hu/eletmod/2023/05/07/anyak-napja-mit-kerunk


„Egy 16-17 éves gyereknek is egyértelmű, hogy a kormány mellébeszél”
A státusztörvény a közoktatás minden szereplőjét érinti, így a szülőket is
https://magyarnarancs.hu/belpol/egy-16-17-eves-gyereknek-is-egyertelmu-hogy-a-kormany-mellebeszel-258456?fbclid=IwAR3vYuMTheXZokAh4N3ZL-FFegbPPN_ZgS4tErVtEdhALy1u4XibLxNbgIg


Beperelte a tankerületet, most megkapja a túlórapénzét egy jáki tanár – ezrek követhetik a példáját
https://hvg.hu/kultura/20230505_oktatas_tulorapenz_munkaguyi_per_veszitett_a_szombathelyi_tankeruleti_kozpont?fbclid=IwAR2RbPJc-tfmRUsVByjZJPry3uKPVjO8JztERcTQwy6Pxx1lvwqrpEkCC8A


Helyre tették a pedagógusok Rétvári Bence megtévesztő állításait
https://hvg.hu/kultura/20230506_Helyre_tettek_a_pedagogusok_Retvari_Bence_megteveszto_allitasait?fbclid=IwAR1if4NAH84Y3R0Agu-jgtVXO334Wd9x3EkUdHjh8C0nfnP4bo5-ZOcGJWY


Pedagógus szakszervezetek: A kormány csak magát hibáztathatja, ha nem kapja meg az uniós támogatásokat
https://hang.hu/belfold/pedagogus-szakszervezetek-a-kormany-csak-magat-hibaztathatja-ha-nem-kapja-meg-az-unios-tamogatasokat-154279?fbclid=IwAR19KwPeXrtyteq0GlZL3lqeQ8oCUlyv0EIb4sM224WOZwfcBfSC4ntNdDk


TASZ: A státusztörvény visszavonása csak a kezdet, továbbra is átfogó reformot követelnek a pedagógusok, diákok és a szülők
https://nepszava.hu/3193446_statusztorveny-kovetelesek-tanarok-diakok-szulok-konzultacio-reform


Kiszorítanák a diákokat, hogy helyet csináljanak a kadétképzésnek egy hódmezővásárhelyi középiskolában
https://nepszava.hu/3193359_kadetkepzes-honvedelem-hodmezovasarhely-kozepiskola


Egyházi iskola zaklató tanáráról kérdezték Semjén Zsoltot
https://24.hu/belfold/2023/05/05/szemeremsertes-nyomozas-egyhazi-gimnazium-semjen-zsolt/?fbclid=IwAR3fAy1B9r3WmRaCM_S9W9xAbk1pHRX6vuZeYOlpJs6_PZ11hr_gaAKmtAk


Amikor a saját szemükkel látják és a bőrükön érzik az erőszakot, az maga a bántalmazás
https://telex.hu/eletmod/2023/05/05/diaktuntetes-konnygaz-rendori-intezkedesek-hatasa-a-gyerekekre-pszichologia-peer-krisztina


A NER egyik legerőszakosabb délutánja
https://telex.hu/video/2023/05/04/karmelita-konnygaz-rendorseg-tuntetes-diakok-statusztorveny-oktatas


Országos népszavazás kezdeményezését jelentették be a diáktüntetés szervezői
https://nepszava.hu/3193217_nepszavazas-kozoktatas-kezdemenyezes-tuntetok-tanarok-diakok-civilek


A bosszútörvény szíven döfi azt, akinek jelleme van a pedagógus társadalomban
https://mandiner.hu/cikk/20230503_cseh_katalin_pedagosusok_tanitas_bosszutorveny


A vöröshagyma drágul, de az Xbox sokkal olcsóbb lett - elkértük a KSH-tól az infláció legrészletesebb számait.
Semmi nem drágult jobban a tankönyvnél Magyarországon, még a vöröshagyma sem...
https://hvg.hu/gazdasag/20230501_inflacio_nagyon_reszletes_ksh?fbclid=IwAR3Z-O9DDxqy_9HN-ljItgVHESnlyBKxTqNkhI0OHXpJZn8LHmmWZs030dI


Újra meghátrált az Orbán-kormány, már nem akarja röghöz kötni a pedagógusokat
https://nepszava.hu/3193041_pedagogus-statusztorveny-belugyminiszterium-targyalas


Magyarországon az autista gyerekek szülei nagyon kevés állami segítséget kapnak
https://hvg.hu/elet/20230503_Magyarorszagon_az_autista_gyerekek_szulei_nagyon_keves_allami_segitseget_kapnak?fbclid=IwAR3zyAzVwSLkTvXUgoAfpPyUjj_DpqYT3UJlVqcayq2IzKm5_5L7D_AfQHc


Civil szervezetek szerint az uniós jogállamisági feltételek alig felét teljesítette a kormány​
https://telex.hu/kulfold/2023/04/25/eu-tamogatas-befagyasztas-merfoldkovek


A TASZ jogásza szerint aránytalanul erőszakos volt a könnygázzal oszlató rendőrség a kordonbontásnál​
https://24.hu/belfold/2023/04/25/tasz-kordonbontas-eroszak-statusztorveny-tuntetes/


Új szempont iskolaválasztásnál: van-e elég tanár az intézményben?​
https://nepszava.hu/3192009_iskola-beiratkozas-tanarhiay-oktatas-magyarorszag?fbclid=IwAR0t8tCEAqv63bivGyGw0BBVFYcctrbLTfoFpILaf5G_SDjuad0QI6UccJo


„Kordont le!” – tüntető diákok és képviselők dulakodtak a rendőrökkel a Karmelitánál, könnygázt is bevetettek​
https://telex.hu/belfold/2023/04/24/kordonbontas-momentum-hadhazy-akos-karmelita


Több mint kilencezer tanár hagyta ott a tankerületét két év leforgása alatt​
https://24.hu/kozelet/2023/04/24/9-ezer-tanar-pedagogus-tankerulet-tavozas-lemondas/?fbclid=IwAR38-C0XkSBHNR-feC34iXE6bjSivUz5P6OFtSkca1q2xRo5JVdAKheF53U


Reagált Pintér Sándor tárcája a több ezer pedagógus munkabeszüntetésére​
https://nepszava.hu/3192091_belugyminiszterium-oktatas-pdsz?fbclid=IwAR1n4gfEG3Hrjev0V0-KLmW39NS2bda1Y39kvOVsa4dGB386z6en5SbVXd8


Videóban mondják el a Madách gimnázium tanárai, miért nem támogatják az új jogállási törvényt​
https://www.szabadeuropa.hu/a/videoban-mondjak-el-a-madach-gimnazium-tanarai-miert-nem-tamogatjak-az-uj-jogallasi-torvenyt/32377123.html?fbclid=IwAR0fsgSpqvR7VPiHvg_GJ-Xi1i2BFzLMyWRku59FDXn0hLgeu1BhtBbrO0o


Orbán: Van még mit javítani a magyar iskolarendszeren, de ne becsüljük alá​
https://24.hu/kozelet/2023/04/24/orban-viktor-szakma-sztar-fesztival-megnyito-beszed/?fbclid=IwAR3CLHG5eza8g8p_Ch8jjUc8wjJaQEWZaj7pXiWjOHfEfpskl4XKKBJ3MFk


A státusz- és a panasztörvény miatt is támogatásokat tartana vissza öt EP-frakció vezetője​
https://telex.hu/kulfold/2023/04/24/a-statusz-es-a-panasztorveny-miatt-is-tamogatasokat-tartana-vissza-ot-ep-frakcio


Több ezer tanár sztrájkol, volt, ahol a még be sem vezetett státusztörvény előírásaival próbálták lebeszélni őket​
https://nepszava.hu/3192081_oktatas-magyarorszag-sztrajk-pedagogus-jogallas?fbclid=IwAR0lJdbjKWcYL42YVx-pP1NrrJj_O2wl9EMbR_s2sZeMfDQII99PEIv26IA


Így nyertek egyre nagyobb teret az egyházak a közoktatásban​
https://magyarnarancs.hu/belpol/igy-nyernek-egyre-nagyobb-teret-az-egyhazak-a-kozoktatasban-258144?fbclid=IwAR3cnx8WAg2_ms39wv3tpcHTwAomwnLUtK5hvwiMiOlT3NK0cwwfhFU5ycg


Orbán Viktor megüzente a magyar fiataloknak, hogy nem kell elmenniük az országból
https://nepszava.hu/3192079_orban-viktor-szakkepzes-iskolarendszer-fiatalok?fbclid=IwAR0boFVutzP_P3xj0FihnBO05Ao49Ya-k9ii2tJenCwICw7TL39L4VKX6lA


Nem celebparádét várnak a fiatalok az egyháztól, hanem hiteles válaszokat a kérdéseikre​
https://telex.hu/velemeny/2023/04/22/szemlelek-sorozat-papalatogatas-gegeny-istvan


Visszaküldi Novák Katalin a magyar életmód védelméről szóló törvényt az Országgyűlésnek​
https://24.hu/belfold/2023/04/21/novak-katalin-nem-irja-ala-magyar-eletmod-vedelme-torveny-visszakuldi/?fbclid=IwAR1aDaBqbj0nGnVRU2SkFFd9u5vfalG0WbHwcIN56pePc5oLHqvq4ySPY6E


Már több, mint 46 ezren írták alá a noÁr - ral közösen indított petíciónkat a státusztörvény ellen! Csatlakozz Te is, legyünk még többen!
https://a.tanitanek.info/forms/ne-nyujtsak-be-a-statusztorvenyt


„Béremelésnek híre-hamva sincs, a kormány mézesmadzagjáról leolvadt a méz”
https://nepszava.hu/3191849_oktatas-statusztorveny-tanarok-bertargyalas-pedagogusok-szakszervezete-sztrajk?fbclid=IwAR3RP29pbv0PDkiDP55ibiQYcMNVN8heWKEV9Xs6CXyMmcwISQzQD3BRcpE


Több ezer diáknak kellett újraírnia a kompetenciamérést​
https://nepszava.hu/3191754_tobb-ezer-diaknak-kellett-ujrairni-a-kompetenciamerest?fbclid=IwAR3jv8t2Te9miROaUl2Z4d1a_bBaeIuk_rcLlKHXO8WOVLzQLGLoC9O-PCs


PSZ: látványos, de eredménytelen az egyeztetés a kormány és a szakszervezetek között
https://eduline.hu/kozoktatas/20230421_pedagogusok_szakszervezete_egyeztetes


Rétvári Bence szerint "aki jobban tanít és többet foglalkozik a gyerekekkel", annak jobban kell keresnie
https://eduline.hu/kozoktatas/20230421_Retvari_Bence_statusztorveny


Nem kapkodták el: a belügyminiszter-helyettes visszaállítaná a közoktatás presztízsét
https://444.hu/2023/04/21/nem-kapkodtak-el-a-belugyminiszter-helyettes-visszaallitana-a-kozoktatas-presztizset?fbclid=IwAR3CcI7XZYYBAwd02dM19xrFL4k5roGxmoAZtvCDZ26DaXenyt7npmQV_vE


Totális bosszú: már a tanárok szólásszabadsága és magánélete is veszélyben forog
https://www.valaszonline.hu/2023/04/18/oktatas-statusztorveny-tanarok-belugyminiszterium-pdsz-nagykep/?fbclid=IwAR05juMY06lN1ieF5f9kWqCgW48t8So_yx2F2NGIIUyYs4-oK8TV-LbHgJI


Gulyás: az oktatás a gyerekért van és nem a pedagógusokért
https://eduline.hu/kozoktatas/20230420_Kormanyinfo_statusztorveny?fbclid=IwAR26CaM0uTUIqq5_k6-YtPGYI1uJOtAFu2MWPJDhoriqTJx10zDruPUu6cg


Orbán volt oktatásért felelős minisztere is kiáll a pedagógusokkal szembeni „bosszútörvény” ellen
https://24.hu/belfold/2023/04/18/orban-viktor-kormany-okatatas-volt-miniszter-bosszutorveny-pedagogus-alairat-kiallas-kozalkalmazott/


PSZ: van olyan tankerület, ahol inkább tanítás nélküli munkanapot rendeltek el a hétfői tanársztrájkra
https://24.hu/belfold/2023/04/19/pdsz-psz-tanarsztrajk-tankerulet/


Tanársztrájk: van, ahol egész napra letennék a munkát
https://nepszava.hu/3191455_oktatas-magyarorszag-tanar-sztrajk-2023-aprilis-24


Az EU-s nyomás nem volt elég, töretlen az Orbán-kormány befolyása az alapítványi egyetemek kuratóriumaiban
https://nepszava.hu/3191345_vagyonkezeulo-alapitvany-egyetem-kuratorium-tagcsere-orban-kormany-befolyas


800 ezres pedagógusfizetést lengetett be Rétvári Bence, szerinte a státusztörvény sem akadály
https://eduline.hu/kozoktatas/20230417_800_ezres_pedagogusfizetest_lengetett_be_Retvari_Bence_szerinte_a_statusztorveny_sem_akadaly


Enyhültek a pedagógusképzések felvételi követelményei, de a státusztörvény keresztbe tehet az egyetemek intézkedéseinek
https://eduline.hu/erettsegi_felveteli/20230406_pedagoguskepzesekre_jelentkezok_feltetelei_statusztorveny


Törley Katalin a Fülkében: „A kormánynak 12 éve volt az oktatás reformjára. Akkor mégis, kit kritizáljak?”
https://hvg.hu/itthon/20230418_Torley_Katalin_Fulke_podcast_tanarok_pedagogusok_tanartuntetes_statusztorveny?fbclid=IwAR2AkinYNrrJUSD6oFl2wpQka_GCXuQkuSBe2Z2G5Q7YTbGGBhJkDaTN_H0


Hogyan segíthet a mesterséges intelligencia abban, hogy minél kevesebben bukjanak ki a magyar egyetemekről?
https://qubit.hu/2023/04/18/hogyan-segithet-a-mesterseges-intelligencia-abban-hogy-minel-kevesebben-bukjanak-ki-a-magyar-egyetemekrol


„Szavazzatok nemmel a zsidó iskolára” – súlyos indulatokat váltott ki egy újlipótvárosi iskola zsidó hitközséghez kerülése
https://telex.hu/belfold/2023/04/14/bzsh-zsido-hitkozseg-herman-otto-altalanos-iskola-fenntartovaltas-ujlipotvaros


Ha ezt a státusztörvényt elfogadják, megtörténhet, hogy az EU nem ad pénzt a magyar tanárok béremelésére
https://qubit.hu/2023/04/13/ha-ezt-a-statusztorvenyt-elfogadjak-megtortenhet-hogy-az-eu-nem-ad-penzt-a-magyar-tanarok-beremelesere


„Valaki mondja meg, miért érdeke az a kormánynak, hogy bizonytalanságban tartsa a pedagógusokat”
https://nepszava.hu/3190832_pdsz-tanar-koznevelesi-foglalkoztatotti-jogviszony-oktatas-magyarorszag-sajtotajekoztato


„Egy szorongó tanár nehezen lehet jó tanár” – Kaposi József oktatáskutatóval beszélgettünk
https://egy.hu/megoszto/egy-szorongo-tanar-nehezen-lehet-jo-tanar-kaposi-jozsef-oktataskutatoval-beszelgettunk-112266#


Újabb tanársztrájk készülődik, ma egyeztet a kormány a pedagógusok képviselőivel
https://nepszava.hu/3190717_oktatas-statusztorveny-pedagogusok-sztrajk-kozalkalmazott


Egyre több tanár gondolkodik pályaelhagyáson, a ‘70-es évek világába csúszhat vissza a magyar közoktatás
https://nepszava.hu/3190451_oktatas-magyarorszag-foldes-ferenc-gimnazium-tiltakozas


Egyre drágábbak, mégis egyre többen keresnek nyári táborokat a gyerekeknek
https://hvg.hu/elet/20230411_Egyre_tobben_keresnek_nyari_taborokat_a_gyerekeknek


Titokban megkezdték a tanárok teljesítményértékelését: "kivitelezhetetlen, értelmetlen, elvégezhetetlen" feladatot kaptak a pedagógusok​https://hvg.hu/elet/20230411_pedagogus_tanar_teljesitmenyertekeles_belugyminiszterium_oktatas_pinter_sandor_pilotprogram?fbclid=IwAR1Hic2U36FZ31fiFeoKG52TnCh6wY6MBZe0DkKBFygaExps6YzSqSGidRQ


Megrendítő pofont kaptak a Kúriától a halmozott fogyatékossággal élő felnőtt gyermekeiket ápoló anyák​
https://rtl.hu/hirado/2023/04/11/otthonapolas-kuria-itelet?fbclid=IwAR1lm7Mc9v84btlAPfF6IDAlN731FGl69yZdKM61WkwcCePi1bLa9CBZrL0


Borsodban börtönbe mennek a szülők az iskolai hiányzások miatt – A Belügyminisztériumot nem érdekli
https://www.szabadeuropa.hu/a/borsodban-bortonbe-mennek-a-szulok-az-iskolai-hianyzasok-miatt-a-belugyminiszteriumot-nem-erdekli/32342194.html?fbclid=IwAR1w6MOVVCVzGlFnF2AOq_rPiy1s6kTHwYqmS49VgGdOjBwKamVvMp-wa-w


Miklós György: a rossz oktatásért a pedagógusokat tenné felelőssé a kormány 
https://hirklikk.hu/kozelet/miklos-gyorgy-a-rossz-oktatasert-a-pedagogusokat-tenne-felelosse-a-kormany/413736?fbclid=IwAR3vwZ5H3Q-7vXzad1EFJx1RSBkrmTYD0_QFgaPB5Qx9l1AF8Gbp09Gy1Fk


„Azért akarják egy jogállás alá terelni az összes közoktatási intézményt, mert intézmények összevonására, átszervezésekre készülnek”
https://merce.hu/2023/04/04/pdsz-ugyvivo-azert-akarjak-egy-jogallas-ala-terelni-az-osszes-kozoktatasi-intezmenyt-mert-intezmenyek-osszevonasara-atszervezesekre-keszulnek/
 


A választás előtt kiosztották az iskolai laptopokat, azóta áll a program
https://24.hu/belfold/2023/04/06/allami-laptopkiosztas-klebelsberg-kozpont-notebook-unios-forras/?fbclid=IwAR0TfA-9fGfMgAqOoayfLKOTKVbJzBS77TWlyVVN7BoeqFFp4pxPX1qiFEs#


A tanárhiány miatt a pályán maradókat kényszerítenék még több munkára
http://20230404_pedagogusok_kozalkalmazotti_statuszanak_megszuntetese_koznevelesi_foglalkoztatasi_jogviszony_Pedagogusok_Szakszervezete_tanarhiany
 


Több ezer pedagógus kész a pályaelhagyásra
https://nepszava.hu/3190051_oktatas-tanarhiany-pedagogusok-kozalkalmazotti-jogviszony


Brutális költségvetési hiányról számolt be a KSH
https://hirklikk.hu/kozelet/brutalis-koltsegvetesi-hianyrol-szamolt-be-a-ksh/413640


Eladta szimbolikus épületét az SZFE a reformátusoknak, de tovább használja
https://24.hu/belfold/2023/04/03/szfe-szfa-vidnyanszky-vas-utca-2-c-adasvetel-atadas/


Uniós biztos: A pedagógusok béremelésére szánt uniós pénzek most is elérhetőek
A technikai lebonyolításához szükséges költségek fedezetét a magyar kormány számára már el is utalták. A béremelésre szánt pénzt az Európai Szociális Alap Pluszból lehet lehívni, ezt operatív programot a forrásfelfüggesztések nem érintik!
https://hvg.hu/gazdasag/20230402_Unios_biztos_A_pedagogusok_beremelesere_szant_unios_penzek_most_is_elerhetoek


Megjelent a 2023/2024. tanévi hivatalos tankönyvjegyzék. Elérhető az Oktatási Hivatal honlapján.
https://www.oktatas.hu/.../jegy.../tankonyvjegyzek_2023_2024


A jövő elrobog mellettünk
A PSZ alelnökének írása
https://nepszava.hu/3188387_a-jovo-elrobog-mellettunk


A Magyar Helsinki Bizottság véleménye a köznevelésben foglalkoztatottakról szóló törvény tervezetéről
https://helsinki.hu/a-magyar-helsinki-bizottsag-velemenye-a-koznevelesben-foglalkoztatottak-jogallasarol-es-egyes-kapcsolodo-torvenyek-modositasarol-szolo-torveny-tervezeterol/?fbclid=IwAR16eKbWh_gIO6wZpHb8OvdKSS2Ly6Sd5cyLiQweorbI8c8kIYsXnz0HFT8


Nem ment el a tankerület vezetője a kirúgott karinthys tanárok tárgyalására
https://24.hu/belfold/2023/03/28/kirugott-tanarok-karinthy-gimnazium-kulso-pesti-tankerulet-vezeto-targyalas-nem-ment-el/


„Sokszor kérdeztem magamtól, miért vagyok még a pályán” - Fogynak az ellenállók, de a kisvárosi gimnázium tanárai nem fognak csendben maradni
https://nepszava.hu/3188967_oktatas-magyarorszag-tanar-tiltakozas


Itt a friss tanulmány, Magyarország az egyedüli EU-tagállam, ahol strukturálisan sérül az akadémiai szabadság​

https://nepszava.hu/3189171_europai-unio-magyarorszag-akademiai-szabadsag-tanulmany-ceu-szfe


Orvosi igazolások: az orvosnak teher, a szülőnek utánajárás, az iskolák mégis elvárják
https://telex.hu/belfold/2023/03/22/orvosi-igazolas-gyerekek-szulok-iskola-intezmeny-elfogadas-papiralapu


Erasmus-ügy: Szili Katalin és a kormány trükkel kerülné meg az összeférhetetlenséget

https://24.hu/belfold/2023/03/22/szili-katalin-vagyonkezelo-alapitvany-osszeferhetetlenseg-erasmus-kuratorium/


Az első előadás után leállította az iskolai Petőfi-ünnepséget a Budenz igazgatója, mert „aktuálpolitikai áthallások” voltak benne

https://telex.hu/belfold/2023/03/15/budenz-altalanos-iskola-betiltas-unnepseg-cenzura-csenki-jozsef-igazgato-petofihttps://telex.hu/belfold/2023/03/15/budenz-altalanos-iskola-betiltas-unnepseg-cenzura-csenki-jozsef-igazgato-petofi

____________________

Lecserélték a zavarba ejtő Kölcsey-fotót a hetedikes irodalom tankönyvön
https://24.hu/kultura/2023/02/06/lecsereltek-zavarba-ejto-kolcsey-foto-hetedikes-irodalom-tankonyv-borito/

____________________

Újabb eredmények a középiskolai felvételiről:
milyen átlagpontszámok születtek a Kölcseyben vagy a Szerb Antal Gimnáziumban?
https://eduline.hu/kozoktatas/20230206_kozponti_felveteli_2023_ujabb_atlageredmenyek

___________________

Gloviczki Zoltán: Remélem, a közoktatás összeomlik, mert akkor újra kell épülnie

https://hvg.hu/360/202305__gloviczki_zoltan__pedagoguspalyarol_ingerkuszobrol__mire_valoa_pedagogus?utm_medium=Social&utm_source=Facebook&fbclid=IwAR0q0WP6hih0gHNdSMo4MYBZ8Y2CPRVdk5ITNoPzA7wR6sc5LpjAAqLvwhw#Echobox=1675672583

Szöveg doboz



© Minden jog fenntartva.